Kórházban voltam...és nem látogatóban:-(

Olyan, de olyan sztorim van a mai napra, hogy...hogy....mindenkit kérek, főleg a gyengébb idegzetűeket, hogy üljenek le. Előrebocsátom, hogy most már minden rendben, de azért volt izgulás.

Úgy kezdődött, hogy a normál csütörtöki haramiaparti megkezdődött. Mami rengeteget készült. Sütött, vásárolt, csilivilire kinyalta a lakást. Koppánnyal döngettünk fel-le, fel-le az udvarban, szülők a teraszon heherésztek. És akkor nem tudom, hogy mi és mi módon, de rácuppantunk a fagyal bokorra a Koppánnyal és én bátor módon meg is rágtam a bogyókat. (Ezt Mamiék nem tudták, de később ki fog derülni, hogy le nem nyeltem) Szóval szájam tiszta lila, kezem hasonlóan, Mami rácsatlakoztatott a vízcsapra és szappannal kimosta a szám. (Mint a kőkorszakban!). Apuci az internetet bújta, a vendégeim próbálták elfoglalni magukat. Ki is derült, hogy a fagyal mérgező bizony. Dokikat hívtak anyuék és a toxikológiai központot. Mindenhol azt mondták, irány a kórház. Úgyhogy vendégektől elköszöntünk (még egyszer Sára, Koppány sorry-sorry mi jövünk eggyel Nektek) és beszáguldottunk a kórházba, ahol már várták a "bogyós gyereket".
Különben mindenki aranyos volt. Hm.....Hát egy ideig.... Meghallgattak, megnyomkodtak, de aztán mondták Maminak és Apucinak, hogy menjenek ki. Itt kezdett gyanús lenni a dolog, hogy ennyivel nem úszom meg. Mami bömbölt, Apu nézett én pedig pankrációba kezdtem az életemért, mert gyomormosást kaptam, mert eddigre kiderült, ha egy kicsit is lenyeltem, akkor megmérgezheti a bogyó a szervezetemet. Már a Budapesti Egészségügyi Minisztérium is velem foglalkozott és telefonos kapcsolatban voltak a siófoki dokikkal. Szóval a gyomormosás nem egyszerű, főleg, hogy Mami és Apuci sem lehetett velem. Egy csövön keresztül mindent kiszívtak a gyomrocskámból, de azért nem adtam könnyen magam. Gumicsövön és gumikesztyűn keresztül széjjel haraptam a doki bácsi kezét, aki ezek után gratulált Maminak, hogy ilyen kis betege, aki ennyire kemény és belevaló, és aki ilyen elszántan küzdött, még nem volt.
Azért nem esett jól ez az egész, főleg, hogy kiderült nem is ettem a bogyóból, de egy tuti, és szolgáljon a történetem minden kisgyereknek és szülőnek okulásul: az ördög nem alszik, fél perc alatt megtörténhet bármi butaság, akár egy szomszédban elültetett díszbokorból is. (Holnap Apu kiírtja amúgy, bár én tuti a bokor közelébe sem megyek).

Minden szenvedéstől amúgy eltekintve egyébként a kori egész jó volt.










Apuci is kipróbálta az ágyam





Mamival egy szobában egymás mellett szundiztunk reggel hatig. Aztán nyolckor megint küzdöttem a nővérkékkel, mert vért vettek a kezecskémből. Tűvel megbökték és három üvegcsébe csapolt meg a vámpír néni, aki amúgy kedves volt, csak ne szurkált volna.







A vérem is rendben volt, úgyhogy mehettünk haza. Még egyszer kis barátaim, senki, de senki NE EGYEN OLYAN DOLGOT, AMIT NEM A MAMIJA, VAGY APUCIJA AD NEKI. Én megtanultam!
Délután végre az ágyimban szundiztam egy nagyot és délután meg a Malába mentünk. Sültkrumpliztunk, beszélgettünk én meg motoroztam és virágot locsoltam, szórakoztattam a vendégeket stb. Ja és halakat számoltam az akváriumban. A Mala Gardent minden kedves olvasómnak ajánlom, aki nem ismerné, mert Siófok legszupibb helye evésre, ivásra, alvásra és nyáron csörgésre is. Látjátok? Én vagyok a reklámarc.





Ja és Dodi az enyém! Csajok, el a kezekkel! Megígérte megvár. Azt nem tudom, hogy érti, de mindig azt mondja nekem: megvárlak. Aztán Apuci csúnyán néz rá. Zozó a Pez-t meg a bal zsebedbe tetted a dzsekidben, el ne felejtsd! Ott ne maradjon jövő télig! Gondolj rám és jó étvágyat.



Egyszóval kedves olvasók, visszatérve a kórházi történetemhez. Nem adom könnyen magam. A fagyal bokor elmehet a sunyiba, nem fogott ki rajtam, de azért szívesebben kihagytam volna a tegnap estét. Most már mindegy, megtörtént, csupán egy rossz emlék, de tanulság is.
Mindenki vigyázzon magára, puszillak titeket,
Lulu