2010. március 28., vasárnap

Szülinapos







Kedves Lulu-blog olvasók. A mai egy különleges nap nekünk. Lulunak, Apukájának és nekem is, ezért ma egy különleges bejegyzést kap a nagylány a Mamikájától. Arra gondoltam, hogy a mai napon megosztom veletek, Lulu születésének történetét. (Talán mikor Lulu egyszer visszaolvas, ő is örül, hogy ezt is megírtam itt)
2008 március 22-én kellett volna érkeznie, de popóval lefelé, 3670 grammosan olyan jól érezte magát, hogy a dokim kopogtatott be hozzá egy héttel később, március 29-én. Pedig annyira drukkoltam, hogy ne kos legyen. De az lett a drágám és ez a tüzes "fejjel a falnak" temperamentum az én Lulukám abszolút jellemzője. De hát olvashatjátok minden nap, nem egy elveszett gyerek.....
Szóval az a két évvel ezelőtti nap életem legcsodálatosabb napja volt. Nekem is, Tominak is. Bár hét óra húszkor még nem az jutott eszembe, hogy ez egy csudiszép nap, mert görcsök között fetrengtünk Luluval, Tomi meg kétségek között, hogy akkor ebből az egészből mi is lesz, de két órával később mikor rám nézett Luluka és sírt, jelezve, hogy él, lélegzik és minden rendben....hát ezt az érzést az anyák ismerik, a többieknek meg hiába is mesélném...a legcsodálatosabb emberi kötelék alakult ki egy szemvillanás alatt.
Luluval különleges azóta is a kapcsolatunk. Szoros kötelék, ami sosem lesz látható más számára és sosem fogjuk tudni meghatározni mi, magunk sem, de az az erős kapocs ott van kimondatlanul is közöttünk.
Lulukám, köszönöm. Köszönöm, hogy vagy nekünk. Köszönöm, hogy Te szerveztél családdá bennünket Apucival. Köszönöm, hogy türelemre tanítottál. Azt kívánom, hogy ne csak a szülinapod (bár az különösen) legyen minden napod gyönyörű. Legyen szép az életed és nagyon fontos, találd meg a boldogságot. Ha majd döntened kell valamiben gondold át az eszeddel és dönts a szíved óhaja szerint. És ne feledd! Nézd a Holdat és nyújtózkodj, próbáld meg elérni, de miközben nyújtózkodsz felfelé, kapdoss el néhány csillagot.
Szeretlek,
Mami

Ui: Ide csatolom Nektek Lulu dalát. Ha ezt meghallja bepörög és táncol a lányokkal. Ma ez még neki is szól.

Micsoda BULI!!!!!!!!!!!!!!






Az volt! A mai napom egy egész napos buli volt és imádtam minden egyes percét. Előre szólok, hogy, aki lelkes és már olvassa is a bejegyzésem még nem látja a fotókat, mert úgy elfáradtam, hogy azokat csak holnap fogom aplikálni. Aki, meg később olvassa, annak az előző mondatom tárgytalan, hiszen már lát is engem/minket.
Már reggel úgy kezdődött a nap, hogy Apuci is korán kelt és felköszöntöttek engem a Mamival. Pontosan azért, mert igaz, hogy holnap lesz a szülinapom, de Apuci nem szeretett volna kutyafuttában, munka előtt ajándékozni, ezért már ma kinyithattam a meglepijeimet.

Nem csalódtam, nekem vannak a legszupibb szüleim, megkaptam a Fifi locsolókanna házikót. Annyira, de annyira boldog voltam, hogy a pianínót és a nevemre íratott mezt csak később tudtam igazán meggusztálni. Pedig ám azok is szupik, de a Fifi házikó imádatos. A kedvenc játékom lett.



Egész délelőtt csak Fifit és barátait maceráltam, meg trambulínoztam. Délutáni szundi után már jöttek is a barátaim. Legelőször Papapa. Majd Koppányék, aztán Nináék és Sáráék. Ninus még pici 8 hónapos, de annyira megszerettem, anyáskodtam felette.






































Sárával és Koppánnyal meg a szokásos módon döngettük a motort,











míg az ősök akkorákat nevettek a teraszon a finom napsütésben, hogy csak néztünk, hogy mi bajuk lehet.....talán megtalálták a bolondgombát, amit még a múltkor Marci eltaposott a szomszédok kertjében.....





























Bontjuk az ajándékaimat.






A vacsi is isteni volt.




Mindenki úgy dícsérte a Mamikámat, olyan büszke voltam rá.


Torta

Kaptam egy csomó ajándékot is. Koppánytól egy Hello Kittys napszemüveget és egy Hercegnős parfümöt. Sárától egy babázós játékot, Ninától pedig egy Hello kittiy lasztit és egy dögös ruhát. Még egyszer köszönöm nektek, nagyon jó barátaim vagytok. Két barátnőmet sajnáltam, hogy nem lehetnek velem. Evike Augsburgban, Franci pedig kúrálja magát. Hiányoztatok nagyon.
Viszont annyira, de annyira jól sikerült a mai buli, hogy csak na, pedig még csak a szülinapom előnapja volt. Mégis nagyon jó érzés, hogy ilyen szupi barátaim és őseim vannak.
Este 9-kor mentem csak lefeküdni addig tartott a party.
Jó éjt mindenkinek, holnap igazi szülinap, de megengedtem Maminak, hogy ő írja meg a holnapi blogbejegyzésemet.
Puszi, Lulu...a fotók jönnek.

Ui: kedves résztvevő vendégeim. Légyszíves küldjétek el a fotókat, amiket csináltatok a selyemcukorka@gmail.com-ra. Köszi

2010. március 26., péntek

Party lista

Nos...nézzük csak mi is kell egy bulira....
Ételek. Italok. Ezt ma Mamival meg is vettük. Reggel a csarnokban a husit (én így hívom: husi), szóval a húst, aztán sok-sok zöldséget a salátához és még több gyümölcsöt. Aztán hazahajtottunk, hogy minél előbb hűtőt fogjanak a hűteni valók és mentünk tovább a sparba. Ott vettük meg a rágcsát, üdítőt és csupa üveges "nemtudommiaz" italt. Vettünk gyerekpezsgőt és némi unszolásra a kosárba került egy kindertojás is. Persze az ottfogyasztásra. Kisebb konfliktusba kerültem a felvágottas nénivel, mert Maminak mutogattam az üvegen, hogy milyen felvágottat vegyen (sajtos füstölt párizsit kunyiztam, mi mást) nekem vacsira és a nénike majd leharapta ezért a fejem. Milyen buta felnőttek vannak! Ha szépen megkért volna, akkor is abba hagytam volna a tapicskolást. Na, a Mami szerint ide se megyünk többet. Viszlát spar, buktatok egy mindennapi vásárlót!

Délután, alvás után az eddigi leghosszabb motortúrára mentünk Mamival. Mármint ő gyalogolt, én gurultam. Egész a Katona cukiig penderültünk, ahol visszaszedtük az úton ledolgozott kalóriákat. Mami egy punccsal, én egy vaníliával. Hazafelé meg összeszedtük a Koppányt és egy kicsit együtt döngettünk a kertben. Tök jó, hogy nemsokára bulim lesz. Apuci este hozott nekem Hello kittis szalvétákat és poharakat és ezeket szinte az élete árán is megszerezte volna, mert beállt a tilosba és persze mikor, ha akkor nem ott is termett egy őr bácsi, mire összeválogatta a party dolgaimat. Köszi Apucika, jó voltál. Ja és az, hogy kidumáltad magad, az külön olyan dolog, amire majd engem is megtaníthatsz. Mami azt mondja, hogy Te amúgy is mindenből kidumálod magad, úgyhogy a mai sem lepett nagyon meg!
Szóval a lista:
kaja-pipa
pia-pipa
kellékek-pipa
torta-holnap meglesz, tehát pipa
rágcsa-pipa
a legeslegjobb barátaim meghívása-pipa (kár, hogy Evi nagyon messze lesz, de gondolunk Rád barátnőm, ígérem)
Remélem mindenki jól fog szórakozni, én mindent megteszek majd.
Puszi, Lili

2010. március 24., szerda

Levelet hozott a posta....

....mit levelet! Csomagot!
Életem első igazi csomagja. Németországból jött, az unokatestvéreimtől, Nagynénémtől és a Nagybátyámtól. Sajnos elég ritkán látom az unokatestvéreimet, de ilyenkor, amikor szülinap van, vagy Karácsony mindig gondolunk egymásra. Mami megengedte, hogy ne kelljen kivárnom a szülinapomat és máris felnyithattam az ajándékomat. Hello Kittys csattokat, hajgumikat és nyárra Hello Kittys karúszókat kaptam. Kedves Zoe, Jonas, Rita és Daniel, Wagnerek! Köszi, köszönöm szépen az ajándékot és hogy gondoltatok rám.
Már nagyon sokat készülünk a bulimra. Ma megvettük az összes italt és üdítőt és az ételek egy részét. Én segítettem Maminak. Aztán még egy kicsit Húsvétoltunk is délután és csináltunk egy barkafát, amire színes tojglikat aggattunk.
Tudom most ritkán jelentkezem, akkor is röviden, de hát ez a sok jövés-menés....készülődés....és ráadásul sok-sok időt töltök végre kint a trambulínomon.
Holnap Sáráékhoz megyünk haramiáskodni.
Puszi mindenkinek,
Lulu

2010. március 21., vasárnap

Megkezdődött a szülinapom

A mai napom egy igazi nagy meglepetéssel indult. És nem csak azért volt nagy, mert tényleg nagyon meglepődtem, hanem maga a meglepetés is óriási volt. A Nagypapa egy trambulinnal érkezett. Olyan nagy volt az örömöm, hogy alig bírtam kivárni, amíg összeszerelték. Ölelgettem, puszilgattam a trambulinomat és, amint elkészültek az összelegózásával, belevetettem magam és csakis parancsszóra voltam hajlandó kijönni.
De komolyan. Én ebédelni sem akartam meg mást nagyon játszani sem, csak ugrálni hopp....hoppp...hopppp.













Marci délután trükköket is tanított, hogy ne csak le-fel le-fel ugrizzak, hanem lehet popóra és utána vissza állva.






Na, a vissza állva még nem megy, de a popóra ugrást már tutira kigyakoroltam.






Azért ma kaptam meg, mert az összeszerelést nem akarták a bulim előtt csinálni, ami jövő vasárnap lesz. Addig is tudok gyakorolni, hogy mire jön Koppány, Sára és Franci, már valami mutatványt is be tudok mutatni nekik.

Egyszóval érezhetően a levegőben van, hogy nemsokára szülinapom lesz. Látom, mert a visszaszámlálóm már csak egy számjegyű és a Mami nem engedi, hogy benézzek a ruhásszekrényébe. Azt hiszem van ott valami.........


Nagypapa, köszi még egyszer ezt a szupi ajándékot, mondtam már, hogy nagyon szeretlek Papapa? Lili

2010. március 19., péntek

Szia Tavasz!





Csak megérkeztél kedves tavasz. Finom meleg idő volt ma, ennek megfelelően szinte az egész napot a levegőn töltöttük. Délelőtt itthon a kertben, délután a parkban a Koppányékkal. De ne szaladjunk ennyire előre.
Reggel már úgy ébredtünk, hogy fél hét ellenére szép világos, illatos, Napos idő volt. Mami mondta, hogy veszünk színes virágokat és kitavaszítjuk a kertemet is. Elmentünk a kertészetbe és annyi, de annyi virág volt ott, hogy csuda. Mami válogatta a szépeket, én pedig pakoltam őket egy nagy tálcára. Mami itthon elültette én meg addig boldog új évet kívántam a homokozómnak, mert még idén nem találkoztunk és, ha már a közelében voltam előszedtem a lapátjaimat, vödreimet is. A kertünk gyönyörű lett, a homokozóm meg szinte üres, mert azt találtam ki, hogy kilapátolom belőle a homokot köré. Mami örült.....:-(
Szundi után értem jött Koppány és egy rövid fagyizós kitérő után elmentünk a Jókai parkba. Annyi ismerős kisgyerekkel találkoztam, hogy mindjárt csuda jó kedvem lett. Feltűnt, hogy a legjobb barátaim, akik egyébként kicsit idősebbek, mint én, csapatgyűlést szerveztek a mászóka legtetején, ahol én még nem is jártam, úgyhogy elindultam utánuk, gondoltam beszállok én is a kupaktanácsba. És sikerült. Már minden kihívást le tudok győzni a mászókán és a következő körök meg sem kottyantak nekem. Le-fel, le-fel, Mami győzött utánam szaladgálni a mászóka alatt. Készenlétbe állt, hátha meggondolom magam és félúton leugrom.









Miután kimásztuk magunkat még motoroztunk a Koppánnyal. Ő ment elől, én utána. Mindig így szoktuk, mégis csak ő a nagyobb, meg fiú is, megyek én utána, nehogy megsértődjön, hogy lekőrözi egy csaj.... (na jó, igazából nem is menne, hogy beelőzzem olyan erősen tudja hajtani magát, hogy csak nézem néha, hogy már hol jár, két lökéssel)













aztán volt egy kis közös uzsi









..és utána siettünk haza, hogy apuci előtt hazaérjünk és vacsit készítsünk.
Holnap folyt köv...puszi, Lulu

2010. március 17., szerda

Ugróiskola light



Mást ehhez nem is tudok hozzáfűzni, puszi, Lu

2010. március 16., kedd

Átlagos kedd

Kedves Barátaim,

a mai napom átlagos keddnek indult és hogy mégsem lett átlagos, az, az új barátomnak köszönhető. Szóval a reggelt a szivárványkában kezdtük. Nonóval felpattantunk a libikókára, ami annyira szuper volt addig, ameddig Nonó le nem ugrott róla, pont, amikor fentről nézelődtem. Azért nem volt rossz, felfogta a potrohom a puffanást, de azért, mégis....Nonó!










Délután egy laza három órás alvás után sietni kellett, mert Gabóékhoz voltunk hivatalosak. Gabó épp a Törpe cuki mellett lakik. Jó-jó, nekem sem kell messzire mennem a fagyiért, de mégsem a szomszédba....
Gabóéknak tutiszép házuk van, szép nagy kertjük és Gabó szobája telis-tele van játékokkal. A Mamája legalább olyan szorgosan gyűjti a játékokat Gabónak, mint Mami nekem a Hello Kittyt. Jut eszembe, mivel mi voltunk a vendégek vittünk meglepit, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy én is kapok ajándékot. Egy Hello Kittys pénztárca volt a jutalmam a látogatásért. Köszi Gabó neked még egyszer, mindig mikor előveszem majd fizetni, rád fogok gondolni. (Apuci a Te dolgod lesz a buksza feltöltése! Jó?)
Különben nagyon jól éreztük magunkat nálatok, mi Gabó? Jól szétugráltuk a kanapétokat és kirámoltuk a rengeteg játékodat. Alig győzték a Mamik elpakolni.
Jaj, képzeld, amikor mentünk a kapu felé még ettem a sós perecet, amit a Mamidtól kaptunk és a szomszéd kutyája annyira barátságos volt, hogy jött, megszagolt, majd kikapta a kezemből és fel is falta az egészet. Vicces volt....egyáltalán nem ijedtem meg, de egy kicsit megsértődtem rá, hogy felfalta az egészet és nekem egy morzsányit sem hagyott.
Minden esetre köszi a meghívást még egyszer, mi is szeretettel látunk Titeket.
Puszi, Lulu

2010. március 15., hétfő

Március idusa



Elmondom, hogy mit tanultam ma Mamiéktól, a mai napról.
Mami reggel, amikor már tuti volt, hogy nem lesz Dora baba a tévében, azt mondta, hogy elmond egy történetet a márciusi ifjakról helyette....
Régen-régen 1848-ban Magyarország még nem úgy nézett ki, mint ma. Az emberek sem voltak ugyanolyanok Magyarországon. És március 15-én, vagyis a mai napon több, mint száz éve néhány fiatal fellázadt az akkori elnyomós bácsik ellen és hőstettek sorát vitték véghez. Ilyen volt Petőfi Sándor is, aki nekem onnan volt ismerős, hogy Mami nem egyszer elmondta nekem az "Anyám tyúkját"-, de, persze ez nem tartozik a mai naphoz. Délelőtt 9 órakor megnéztük a zászlófelvonást és meghallgattuk a Himnuszt. Mami mondta, hogy álljak fel. Azt mondta, hogy ezzel tisztelgünk mi is a forradalom és szabadságharc emlékének. Én tisztelegtem is, úgy kell csinálni a kezeddel a homlokodnál, mint amikor süt a szemedbe a Nap.

Így festett az én ünnepi március 15-ém, ami már akkor egy szupi nemzeti ünnepnek indult, amikor Apuci nem ment dolgozni.Tudtam egyből, hogy ez a mai megint az én "kényeztessetek csak" napom lesz.
Aztán én is kivettem a részem a napi munkából. Tyúkhúslevest főztünk, meg brassóit és sütöttünk Mamival sajtos rudat, majd a maradék sajt takarításában segítettem leginkább. Megettem...:-)

Aztán Mami mondta, hogy mennek a "Pilvax"-ba, mint a márciusi ifjak. Olyan kamuszagú volt, szerintem csak meg akartak szökni Tőlem. Tény, hogy engem letettek a Nagypapánál. Az már biztos, hogy én vagyok a kedvenc unokája (persze, mert az egyetlen) mert egy csillogóan szép új dömper várt engem. Szóval Mamiék lebuktatok, csak a Malába mentetek a barátaitokkal és nem is hőstettek végrehajtása miatt gyűltetek össze....rájöttem és ne aggódjatok, máskor is kaptok kimenőt nem kell ahhoz megvárni a következő nemzeti ünnepet...(még jó, mert az augusztusban lesz:-)

Puszi mindenkinek, ja és jövőre követelek magamnak egy kokárdát...idén nem kaptam...:-(
Lulu

2010. március 14., vasárnap

Lakáskeresés 1

Sziasztok,

tegnap volt az első lakáskeresős napunk. Reggel még a Dora baba legújabb kalandjait megnézhettem, aztán indultunk is az első helyre. Én arra számítottam, hogy meglátom a lehetséges új szobámat, ehhez képest az első lakás tök üres volt. Még egy sóderkupac is volt a nappali közepén, ami jó mókának bizonyult. Itthon sosem láttam még ilyet, gondoltam remek hely lesz ez a Budapest, ha a szoba közepén lesz ezentúl a homokozóm. Aztán az Apuék sikeresen lelomboztak, amikor a kocsiban közölték, hogy ide biztos nem költözünk, mert közel az autópálya. Pedig mit nekem a zaj a szmog, ha nem kell figyelnem a rendre sőt ezen túl ebéd közben homokozhatom....
A második lakásban hasonló volt a helyzet, annyi különbséggel, hogy sóderkupac volt a konyhának nevezett luk közepén és azon egy pleccsni cement, ami a fele kupacot úgy keményítette meg, hogy remekül lehetett páros lábbal leugrálni róla, bele a sóderba. Sőt a teraszról rögtön egy játszótérre lehetett kimenni, ahova én meg is szöktem, miközben a szülők kopogtatták a falakat. Mondom én, hogy szupi hely lesz Budapest, de már megint csak fanyalogva jöttünk el erről a helyről is, mert nem tetszett a szülőknek, hogy kicsi a konyha, nincs hely a gardróbnak, pici a fürdőszoba és stb...stb, mind csupa olyan dolog, ami felett szemet lehet hunyni, ha amúgy ki van alakítva már eleve a játszótér.
A harmadik hely egy akkora lakópark volt, hogy tíz percet sétáltunk csak keresztül-kasul a házakon mire odajutottunk egy olyan lakásba, amihez egy kert is tartozott. Itt már semmi érdekeset nem találtam bent, hacsak azt nem, hogy amikor kiléptünk a teraszra, kb. 30 ablakból lehet ránk tekinteni, vagyis színpadként funkcionálhat, ahol elő tudnám adni magamat a többi lakónak akár minden nap, de a szülőknek megint csak nem tetszett ez az egész....:-(
Ezen a ponton Mamiék jobbnak látták, ha felvisznek Ági nagyihoz, hogy ebédelhessek és szundíthassak egyet. Mivel a következő lakásokban nem voltam, nem igazán tudok beszámolni, de ha jól vettem ki a beszélgetéseikből, találtak egy lehetséges "gyöngyszemet".

Fáradtan estünk haza és nagyot szundiztunk. Bár én háromszor keltettem Mamit éjjel. Zavart a fogam...kitartóan hívogattam, hogy "Anya"..."Anya"...és mindháromszor jött az én Mamikám. Megsimogatta a hátam és így vissza tudtam aludni.

Ma Mamiék szerveztek egy talit Koppányékkal, aminek nagyon örültem, mert frissiben el tudtam mesélni a tegnapi élményeimet. A Marcipánban jöttünk össze és annyira otthon éreztük magunkat, hogy látjátok a képeken.....













nagyon otthon éreztük magunkat.

Holnap ünnepi bejegyzéssel jelentkezem,
puszi, Lulu



Ui: Jön a 18. fogam is.Fogy a dentinox és a homeopátiás golyó rendesen....

2010. március 12., péntek

17

...nem, nem én lettem 17. Nem, nem is az van, hogy már tizenhetedike lenne.....na kinek van jobb ötlete? Senki?.............JÖN A TIZENHETEDIK FOGAM! Az van! Egész nap a számban a kezem, folyik az orrom és nyűgös vagyok. Mami már kicsit elszokott ettől az állapottól, na de még 4 fog és kész a szettem, meglesz minden fogacskám, legalábbis a "tejes" változatból.
Holnap, ahogy jeleztem megyünk az első körútra és meglessük a lehetséges új lakásunkat. Ha nagyon kipurcannék, akkor csak vasárnap tudok beszámolni, hogy mit is intéztünk. Franci, izgulj....megyünk a közeletekbe is!
Puszi, Lili

2010. március 11., csütörtök

Szezám utca



Ma a kedvenc műsoromról írok Nektek, amit Mami akár mindennap megenged, hogy megnézzem. Azt mesélte, hogy Amerikában születtek ezek a furi szörnyek és az ott élő gyerekeknek olyan a szezám utca, mint nekünk a Futrinka utca. (Mi az a Futrinka utca?)
Ha még nem ismernétek elmondom, hogy ez olyan műsor, hogy minden féle okos dolgot lehet tanulni. Kedvencem a zokni párosítás. Ha az beindul, beindulok én is. Szaladok és böködöm a képernyőt, mint a Mami szupi telefonját. A játék annyi, hogy csomó zokni van amiből ki kell választani annak a párját, ami a szárítókötélen lóg. És ma milyen eredményem lett! Háromból, három! Na! Erre varrjatok gombot!
Aztán az Elmo nevű barátom, Nudli és Bert és Erni, akik tanítanak dalokat, meg testrészeket és ma pl új téma volt és a cicákról volt szó. Nekem is van cicám, a Kittike, szóval ez különösen érzékeny ponton érintett, mert elmondták hogyan kell a cicókat jól gondozni. Egy baj van, hogy Kittike nálunk nem jöhet be, tehát Mami megvonja tőlem, hogy a szőnyegen hancúrozhassak a cicámmal.
Különben mindent csinálok a tv előtt, amit előírnak....fogd be a szemed, mutasd meg az orrod, tapsolj...stb. Ha hasonló korú gyerek vagy, mint én, nagyon ajánlom figyelmedbe a Szezám utcai csínytevőket, neked is fog tetszeni!


Mivel újra itt a tél és sajnos Gabó sem ért rá, itthon ragadtunk délután, ráadásul a lakásban. Mami nem merte megreszkírozni, hogy bóklásszak kint, mert krahogok és folyik az orrom, mint egy jóképű Niagara.....
Mami amúgy, állandóan telefonálgat és olyan dolgokat mond, hogy hány négyzetméter, van e kertkapcsolat, mennyibe kerül, mikor építették, szóval ilyen csupa nem fontos dolgot, miért nem azt kérdezi, hogy van e rózsaszínű szoba--az új lakásunkban?

Szombaton megyünk körútra, lakáslesre a Laci Papával. Mondjuk én megyek Ági nagyihoz és megígérte, süt nekem palacsintát.
Mára ennyi, puszi, Lulu

2010. március 9., kedd

Mert én nő vagyok

...és ezt a Koppány sem felejtette el. Amikor átmentünk hozzá játszani virággal fogadott engem és a Sárát is. Egyszóval én is nőnek érzem magam, mert már nem csak Apu, de a Koppány is megköszöntött ez alkalomból. Ma egész tűrhetően viselkedtem a Koppányéknál és nem harapdáltam meg a barátaimat, sőt meghirdettem a szülinapi zsúrom időpontját is.
Különben a héten nagyon elfoglalt vagyok. Ma délelőtt a szivárványkában voltam, délután a Koppányéknál. Holnap délután a Papáékhoz megyek, csütörtökön megint szivárványka és remélem Mami eléri a Gabó mamáját és délután meg tudom őt látogatni. Pénteken meg újra a Koppánnyal találkozom a Marcipánban. Nem tudom mikor lesz időm megint kidekorálni a falat a filctollkészletemmel.....


Ma van Franci barátnőm névnapja. Ezúton üzenem neked Francikám, hogy Isten éltessen sokáig, gratulálok az ötödik fogadhoz, most már keményebb dolgokba is belekóstolhatsz. Ezt neked küldöm, szeretettel:






puszi, Lili

2010. március 8., hétfő

Nőnapi bejegyzés




Lányok, asszonyok, csajok, hölgyek, csajszik, barátnők, anyukák, nagymamák, kislányok és nagylányok, bigék, nők és a világ összes-összes nőneműi, Isten éltessen benneteket.
Ezúton, a mai nap alkalmából megosztom veletek a virágomat, amit Apucitól kaptam nőnapra.

Puszi, Lulu

2010. március 7., vasárnap

Apu névnapja





...és, aki nem tudná, ma Tamás nap van, vagyis Apuci napja, szóval ma kénytelen leszek megint jónak lenni, hogy ezzel is mutathassam, hogy mennyire figyelek rá, az ő napján.
Reggel fél hétkor keltettem Mamit (neki nincs végül is semmije, ő kelhet a szokott időben...) és gyorsan le is cipeltettem magam, hogy nézhessem a George majmot, a Fifit és a Dóra babát. Ezek most a kedvenceim.
Közben becsomagoltuk Apu ajándékát és amikor kész lett a szalag bodorítás is, már szaladtam volna Apuhoz vele, de Mami lebeszélt, mert szerinte Apucinak 9 körül is ráér az ajándékozás, ha már felébredt....
Ma családi nap lesz, vagyis senki nem megy sehová és végre hárman lehetünk. Este meg majd jön a Laci Papa is és megesszük a vacsorát, amit én készítek a Mamival.
Apuci, boldog névnapot. Jó leszek. Ma.... Puszi, Lulu