2009. július 28., kedd

Tegnap volt a névnapom


Sziasztok,
képzeljétek tegnap volt a névnapom. Igen, már a második LILIÁNA nap volt az életemben. Sajnos tegnap és előtte egy pár napig nem tudtam jelentkezni, mert a gépünk elkapott 38 darab vírust és a Gyula mire kipucolta, sajnos már el is telt a névnapom. Igyekszem azért emlékezetből leírni. Az tuti, hogy sokáig aludtam, mert már fél kilenc volt és Apuci már elindult a munkába. Ezért Mami adott egy dobozt, ami közös ajándék volt Apucival. Kaptam egy egész rózsaszín étkészletet, szeletelhető gyümölcsöket, egy pónit és egy talicskát is. Egész nap ámultam-bámultam a sok ajándék láttán. Délután Mamival sütit sütöttünk, hogy megvendégeljük a barátaimat. Itt volt a Koppány, az Edina, Gergő és Marci. A Sárát is hívtuk, de sajnos a Mami nem érte el az ő Mamiját.
Koppánytól is nagyon szép ajándékot kaptam ám. Egy nagy doboz kekszet, egy szívecskés tartóban hajbavalókat, egy rózsaszín hajpántot és egy színes kendőt, ami mindig rá fog emlékeztetni, mert Koppány sokat hord kendőt. Ilyen aranyos az én pasikám, ennyi mindent kaptam tőle. A délutánt végig haramiáskodtuk. Medencéztünk és kipróbáltuk az összes játékomat, amikre általában irígykedtem egy kicsit.
De nagyon jó volt a névnapom, nagyon tetszett, reméltem, hogy ma is ajándékokra ébredek, de sajnos ma nem kaptam újabbakat.

Puszi, Liliána

2009. július 22., szerda

Jövök-megyek-strandolok-nyaralok


Tényleg ez van, minden nap: jövök-megyek-strandolok-nyaralok
Délelőtt elintézünk mindent, mint bevásárlás, postára menés...stb, aztán ebéd, utáni szundibundidundi és jön is értem a Koppány és megyünk a strandra. Minden nap csomó havert szedek össze magam köré, mert én mindenkivel jóban vagyok. Összeszedem szépen a lapátokat és mindenkinek a homokvárába besegítek kicsit. Koppányt néha féltékennyé teszem és ilyenkor szalad utánam a kék locsolóval -ami mindkettőnk kedvence -hogy azzal csalogasson vissza magához.
Aztán 7 körül hazajövünk és zutty be a kádba és utána az ágyikómba. Tényleg ezt csináljuk minden nap és szuperul érzem magam, nagyokat kurjantok, ha meglátom a Balatont és annyira várom már, hogy túl legyünk Mami idegesítő szokásán, hogy végre leérünk a strandra és még levetkőztet, meg beken engem, pedig már szaladnék is be a vízbe. Jaj, majd ha nagyobb leszek, minden másképp lesz...:-) Direkt csakazért is először pancsizom majd és utána kenekeckedem. Egyébként Mami mondja, hogy nagyon szépen megtanultam hisztizni. Nem értem miért mondja, mert csak annyit csinálok, ha valami nem tetszik, leülök a földre, sírok és csapkodom a levegőbe. Ez most miért olyan nagy dolog?
Ma, szerdán nem voltunk a strandon, hanem délelőtt a Marcival játszottam, délután meg a gumi mendencémben pancsiztam. Aztán délután a nagypapánál is voltam, ahol próbára tettem, mert odarottyintottam az orra alá. De megoldotta...:-)






Ja a Mami meg énekelt valamelyik nap ebéd közben, biztos azért, hogy végre gyorsan megegyem az ebédet. Hát látjátok a véleményem:
Puszi mára, jó éjt, Lili

2009. július 18., szombat

Csúnya, nagy vihar


Sziasztok, tegnap még 38, ma alig 18 fok van. Hát ez meg már mi ez? Tegnap délelőtt Koppányékkal voltunk a strandon, délután pedig átmentem a Papához és felavattam az új gumimedencét. Este meg még kipakoltam a Mami sminkkészletét és kifestettem magam. Hogy tetszem?








Ma Apuci elvitt egy bográcsfesztiválra, Mami nem jött, mert pacalpöri volt a menü és Mami még a szagát sem bírja annyira. Én befaltam egy nagy karéj kenyeret a szaftba mártogatva.
Délután, mivel rossz volt az idő táncoltunk Mamival és Apucival a Májkel Dzsekszonra. Fú, annyira élveztem, jó hangosan szólt a zene és pörögtünk-forogtunk, miközben kint zuhogott az eső. Később pedig megint tanultam valamit. Mami megfagyasztott egy Danonino joghurtot és azt nyalogattam el, szép szabályosan. Apuciék mondták, hogy nagyon ügyes vagyok, mert a 15 hónapos gyerekek még csak rágcsálják a fagyit, én pedig nyalakodom szép szabályosan. Na, mindenkinek további jó hétvégét, puszka, Lilike

2009. július 16., csütörtök

újra itt vagyok.........


Na. Én tudom, hogy nem írok minden nap, de nagyon sok dogom van. Tényleg. Állandóan strandolunk Mamival, meg a Koppányékkal, meg az új barátnőmmel a Sárával, szóval nem nagyon érünk rá. Szombaton és vasárnap vendégeink is voltak. Szombaton Apuci munkatársa, aki angol és karattyolt folyton, de semmit nem értettem abból, amit mond, így inkább Ági nagyival ütöttem el az időt, vasárnap meg a Bajzi volt itt a Szilvivel. Együtt is ebédeltünk, aztán csámborogtunk a Balcsi parton és lángost, palacsintát, meg fagyit ettünk felváltva. Hétfőtől pedig minden nap a balcsiban haramiáskodunk, mi hárman, meg a mamik. Nagyon élvezzük a vizet, ki sem lehet bennünket szedni onnan. Amikor meg már megunjuk az uszizást akkor sárból építünk a parton. Tegnap még partizni is voltunk a Koppányéknál, ahol hús sütés és úszómedencében pancsolás volt egyszerre. Ma még a nagypapa is csatlakozott hozzánk a strandra, úgyhogy őt is nyúztuk egy kicsit.
Sára a legnagyobb és a legügyesebb köztünk. Már tudja a színeket és, hogy melyik a bal, meg a jobb lába. Igyekszem én is megtanulni mindent tőle. Amúgy nagyon cuki és látjátok, hogy mi hárman milyen jóban vagyunk....mindíg megosztjuk az uzsonnánkat és a törölközőnket is.....meg a Koppányt.

Ja, és aki kétkedne, hogy én írom e a blogomat, íme a bizonyíték:

2009. július 9., csütörtök

Mozgáskoordinációm fejlesztése

Ez tök komoly! A mozgáskoordinációm fejlesztése volt a tegnapi napom fénypontja. Sajnos a kapacitásom véges volt tegnap, ezért ma írom meg ezt a furi dolgot. A Marci és a Máté apukája már régóta edzéstervekkel és mozgáskoordinációt fejlesztő dolgokkal foglalkozik és kitalált erre egy nagyon jó kis létrát, ami igaz már ki volt találva, de ő fejlesztette tovább. Eddig csak nagyobb gyerekeken és felnőtteken próbálta ki, de tegnap én is tehettem egy próbát és nagyon jól ment. Annyi volt a dolgom, hogy lépkedjek a létrafokok között, felemelt térddel és próbáljak nem elesni. Annyira ügyes voltam, hogy tapsikoltak örömükben.
És azért most halkan megsúgom, hogy fogalmam sincs mi az a amozgáskoordináció, fogalmam sincs, hogy mi az a lépkedni magas térdemeléssel, de ez mindegy is volt, a délután ezen az oktatáson mindenki nagyon jól szórakozott és végre a Marcival is van egy közös fotóm. Üdv, jó éjt Lili

2009. július 7., kedd

A lovagom autón érkezett

...bizony, ma értem jött a lovagom és ő vitt el a csiribiri tornára. Na, kezdem az elején. Ma nem itthon, Siófokon volt a csiribiri torna, hanem Földváron, de oda ugye autóval kell menni. És Koppány jött értem. Igaz nem ő vezetett, de ez ugye részletkérdés. A lényeg, hogy szépen felöltöztem és úgy vártam, hogy mehessek a a randimra. A koppány is nagyon csinos volt. Csak úgy néztük egymást először, hogy mit is keresünk egy autóban egymás mellett. De hamar megszoktuk, sőt megszerettük a helyzetet.
A csiribiri itt is jó volt. Végül is ugyanazokat a dolgokat csináltuk, mint Siófokon csak itt más gyerekek is voltak. Aztán csiribiri után, még a Mamik elvittek minket üdítőzni. Mi a Koppánnyal nagyon jól elvoltunk. Szétszortuk a fogpiszkálókat és egy fél csomag kekszet és két tölcsért szétmorzsoltunk a teraszon. És egy széken ültünk, mi ketten a Koppánnyal. Igaz én nem bírtam visszatartani és kicsit magam alá rottyintottam, de ez őt nem nagyon zavarta. Fú, mire hazaértünk elfáradtam rendesen és szundiztam egy nagyot. Délután pedig újra értem jött a Koppány és most a strandra fuvarozott le minket. (engem és a Mamit)
Pancsoltunk, homokvárat építettünk és játszottunk egymással. Csibészkedtünk sokat, de nagyon egy hullámhosszon vagyunk.
Egyébként valami nem stimmel a Koppánnyal. Amikor a mamija levette a fürdőnadrágját, hogy megtörölgesse, akkor valami ott nem klappolt, mert neki himbilimbije van, nekem meg ott nincs semmi. Ennek a dolognak még utána kell járnom, mert nem értem, hogy miért másmilyen.....
Olyan hamar eltelt így a délután is. Annyira szeretem a gyerektársaságot, nem is veszem észre, hogy elröpül az idő. Uzsiztunk is és üditőt ittunk. Hoztak a Koppányék finom görögdinnyét, mi pedig ropival készültünk a pancsira.
Ilyen mozgalmas volt a mai napom, remélem holnap is folytatódik. Puszi, Lili

2009. július 5., vasárnap

Csudijó hétvége...

Sziasztok,
ez tényleg egy csudijó hétvége volt. Azért is nem jelentkeztem előbb, mert annyi minden történt. Jöttem-mentem, játszottam, strandoltam és az én drága szüleimet szórakoztattam. Végülis hétvége van, nehogy unatkozzanak...
Szombaton picit Mami szomorú volt, mert a Kittikét meg kellett műteni. Mami azt mondta, hogy Kittikének így már nem lesznek kiscicukái, de jobb lesz így neki, mert elég az a hat cicuka, amit már szült, így is alig találtunk gazdikat nekik.
Még ebéd előtt elmentünk hármasban a Beach Plazába és kipróbáltuk a játszóházat. Na az csúcsszupi volt. Beleültem a golyómedencébe és meg sem moccantam. Csak amikor meguntam jeleztem, hogy ki szeretnék jönni és jó hangos sírásba kezdtem, akkor kivett egy bácsi. De különben jó móka, csak egy idő után moccani sem bírtunk az új haverommal az Áronnal. Mivel ez a golyós játék olyan volt, mint egy kaloda ezt meguntam, ezért más móka után néztem.
Találtam egy komplett játszós konyhapultot, ahol már főzött egy kisfiú, de besegítettem neki a kotyvasztásban, végülis én vagyok a nő.
A játszóház után hazamentünk, ahol segítettem Maminak, Apuval együtt a lecsófőzésben. Én teszteltem a paradicsomokat, hogy elég érettek e a lecsóba. Mit mondjak, ez nehéz és fárasztó munka volt, de megérte, mert nagyon fincsi volt az ebéd.
Délután meg pancsoltunk végig a Balcsiban. Jaj nagyon szupi volt, ki sem jöttem a vízből.
Este pedig visszamentünk vacsi után a partra, mert még nem voltunk álmosak és sétáltunk a parton, meg felültünk Mamival egy körhintára. Papi fényképezett minket, de legjobban az tetszett, hogy nagyokat döccent alattam az Aladin járat.
Vasárnap meg szinte egész nap strandoltunk, úgy mint tegnap. A barátnőm, Liza is ott volt az ő szüleivel. Nagyon jól éreztük magunkat. Vasárnap még volt egy külön bejáratú bébiszitterem. Látjátok? Szívesen megtartanám, csak egy baj van vele....már a Szilvi férje, így sajnos semmi esélyem nála, úgyogy marad nekem az én Koppányom, akivel találkozunk jövő héten a csiribirin, vagy a strandon....

2009. július 3., péntek

Újra balcsiban

A mai napi szenzáció volt, hogy lementünk a Mamival a strandra. Végig vízben voltunk, én leginkább a víz alatt, Mami csak úgy kapkodott utánam és folyton kiráncigált, pedig olyan jó volt az iszapot kihalászni és a Mamira kenni. Mondjuk neki nem tetszett annyira....
Nagypapa jó utat Neked, érezd nagyon jól magad. Puszi, Lili

2009. július 2., csütörtök

Tisztán hagyom a bilikém

Na, kérem ez a "bili-dolog" ma a következőképpen ment. Mami este levette a pelust rólam. Kirakta elém a bilit, de hát pont nem kellett semmi, ezért futottam két kört a szobában. Aztán, na...pisilni kellett...tehetek róla, hogy nem jutott eszembe, hogy nincs rajtam a pelus....a kanapén ültem épp. Volt nagy sikoltozás.....:-)
Aztán, Apu visszakézből rádobott a bilire és sikerült belecsöppinteni két cseppet. Juj, ennek nagyon örültek az ősök. Aztán megint jöttem mentem. Az újságokat pakoltam a polcról lefeléépp és újra pissantottam, de megintcsak nem jutott eszembe a bilikém, szóval ez egyenlőre így megy nekem...nem nagyon.
Különben a mai nap szupi volt. Végre újra voltam csiri-birin, jó volt újra a barátaimmal duhajkodni. Ja, és azt tudtátok? Már négy fogam is jön egyszerre. Mondjuk fáj nagyon, de a Mami csillapítja mindenhogy és így nem is annyira elviselhetetlen. Puszi mindenkinek, Lili