Szombaton például reggel lakásnézőbe indultunk. Ne is kérdezzétek, szóra sem érdemes. Homokvár az nem volt a szoba közepén, mint múltkor, úgyhogy az egész eleve nem is volt érdekes számomra. Különben Mamiék sem találták meg ebben a lakásban az álmaik otthonát, úgyhogy még futunk egy pár kört, az biztos. Azért jó is volt a szombat délelőttben, mert Nagypapa a Játszóházas Mekdöcibe invitált minket. Alig vártam, hogy "átrágjam" magam a Happy Meal-emen, hogy bevethessem magam a csúszdaparkba. Szupi volt.

Csak annyi bibi volt, hogy egy nagyobb, Kornél nevű fiú kispécizett magának és tett-vett engem fel-le a mászókán és nem tudtam egyedül leküzdeni a csúszdákat. Azért jót játszottunk, csak a mászást szívesebben gyakoroltam volna saját magam.
Délután Apuci és Papapa elvitt a majálisba. Volt állatsimogatás is. A nyuszik tetszettek, imádom húzgálni a fülüket és tetszettek a pónik is, de még nem mernek felültetni rá, így csak távolról néztük. Viszont volt egy láma, amit közelebbről is meg akartunk szemlélni a Nagypapával, de nem volt túl barátságos, mert ahogy közeledtünk, ránk mordult és villogtatta a sárga fogát. Ráfért volna egy olyan esti sikamika, mint amilyet a Mami szokott nekem adni.
Később este, meg grillezni mentünk. Apuci és Mami barátaihoz. Szupi volt. Olyan házba voltunk, ami körbe volt rámpázva, így igazi "motorpályán" gyakoroltam.
A vacsi szupi volt. Picit Apuci ( a fő grillező tudor) megkapatta a húst a lángon és mindenki "Szenes Ivánt" emlegette, amit nem is értettem, de annyit nevettek, hogy ez biztos vicces volt.

Vasárnap meg olyan meleg volt, hogy lemerészkedtünk a partra és a Sáráék fagyizójában teszteltük az összes tejnélküli fagyit. A rózsaszín a kedvencem.
Ott vagyok ám a fotón, nagyítóval megy talán..... :-) Óriáshomokozó a parton...:-)

És a legfontosabb: vasárnap volt anyák napja. Apuci már megírta tegnap a gondolataimat, most megmutatom a virágot, amit én vittem Maminak és azzal a szöveggel nyújtottam át, hogy "Bódog szüjinapot"

Csók, Lulu
.jpg)










Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése