
Aztán kaptunk lufivirágot, amit egy nagyon színes hajú bohóc készített. De francit jobban izgatta a nagy színes bozont haja, mint maga a lufi, de sajnos akárhogy igyekezett is, nem tudta lekapni a bohócról a loboncát.

Egyébként Franci jó nagy lány lett. Nézzük csak...decemberben láttam utoljára a szülinapján, akkor volt egy, most meg mindjárt másfél éves. December óta bejárta a fél világot oda-vissza és nagyon sokat nőtt az én csöpp kis barátnőm.

Délben Franciék rokonokhoz siettek, mi meg jöttünk haza pipihusit enni és szundizni. A délután is "hozott" nekem egy barátnőt, mégpedig Evikét. Evike copfban érkezett, még sosem láttam így, nagyon tetszett a kis frizkója. Először itthon voltunk

aztán pedig elmentünk a Mala gardenbe és a kertben szaladgáltunk

utána pedig sült krumplit majszoltunk ketchuppal.

Mondjuk Evi inkább ketchupot evett sült krumplival, én pedig maradtam az eredeti verziónál.
Annyit szaladgáltunk, olyan jól éreztük magunkat együtt.

Igaz volt egy kis huza-vona a krumplis-tányér körül és harapás lett a vége, ami miatt Mami nagyon haragudott rám, de összességében már nagyon jól elvagyunk Evivel.
Itt egy kis klisé, hogy mennyire:
Drága barátnőim Franci és Evi. Köszönöm, hogy eljöttetek és a szüleitekkel együtt meglátogattatok bennünket. Nekem ez volt az igazi gyereknapi ajándék. Nagyon remélem, hogy Ti is jól éreztétek magatokat, csak azt kívánom, hogy gyertek hozzánk gyakrabban.
Ezt küldöm szeretettel nektek:

glitter-graphics.com
Puszi Lulu
.jpg)




































