Ahogy pár napja beharangoztam, most a farsangról írok Nektek, ami a Szivárványkában volt tegnap. Igazából már este meg akartam írni az élményeimet, de annyira elfáradtam a buliban, hogy bedőltem az ágyba és fel sem keltem reggel fél 8-ig. (Még jó, hogy fél nyolcra felébredtem, mert kezdődött a Dora baba a tv-ben, amit ki nem hagynék...)Na, szóval a tegnapi Szivárványka farsang szupi volt. Minden barátom eljött, igaz én voltam az első és mindenki utánam érkezett, de ennek oka volt. Mami még itthon mondta, hogy siessünk, érjünk oda időben, hogy a legkisebb pillangós jelmezt tudjam felvenni. Épp akkor értünk oda, amikor a Laci Papa is befutott és csak Nina volt ott előttünk. Volt sok süti (mi is vittünk banános muffint, (amit Mamival még délelőtt sütöttünk) és üdítő. Először csak játszottunk, nem is akartunk felöltözni, de aztán mégiscsak sikerült a szülőknek rávenni minket egy kis divatbemutatóra.
És akkor jöjjenek a képek:
Itt még nem voltam felöltözve, épp csak belevetettem magam a jétékba

itt Gabókával vagyok a játszóházban

itt a Nagypapa hintáztat engem

én

két pille

és még egyszer a két tündér pille

Félix

Zümike is volt

csoportkép

mászó

Fanni, aki egyébként Mami és Apu esküvőjén volt a koszorúslány és a hugija Nonó

és még egy mászó

Nagyon jó volt a buli, Anikók és Bea köszi, hogy megszerveztétek.
Anyukák, akik olvastok engem, ha van fotótok a farsangról légyszíves küldjétek át, hogy azokat is publikálhassam. Köszi, Lulu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése