2011. február 18., péntek

Péntek bölcsi nélkül

Mamival ma korán keltünk és már akkor választás elé állított. Vagy bölcsibe megyek, vagy mehetek vele a napi vizsgálataira. Én ma inkább a Mamit választottam, úgyhogy elkísértem és megnéztem hol is lesz azon a héten, amikor nem itthon lesz velem.

Először is a kórházban egy sötét helyre mentünk. Volt ott egy doktor bácsi, meg egy néni, aki meg sem fordult, csak a gépét ütötte olyan ütemben, ahogy a doktor bácsi diktált.
Mami biztos nagyon elfáradt, mert egyből egy ágyra feküdt, ahol bekenték valami trutyival a pociját és a doktor bácsi valami görgőkkel kezdte masszírozni. A többit nem is figyeltem, mert egy nagy képernyőn megláttam a kistesómat. Azt hiszem minden rendben van vele, mert a doktor bácsi elégedetten bólogatott. Valami császárról kérdezgette a Mamit, hogy én császári fogadtatásban jöttem e a világra, amire a Mami bólogatott. De hát mit képzel a kedves doktor bácsi, hogy máshogy jöttem volna világra?

Ezután visszamentünk arra az osztályra, ahol a Mami is lesz majd egy hétig. Mondjuk azt még nem tudom, hogy bocsátom meg neki azt a hetet, amit nem velem tölt, de legalább tudom majd merre kóricál, amikor nem otthon.
Mire oda értünk, Mami megint nagyon elfáradhatott, mert újra feküdnie kellett, két kerek tappanccsal a hasán. Én nem is értem mit buzerálják már annyit a pociját.
Szóval feküdt húsz percet, közben hallgattuk, hogy ver az öcsi szíve. Hát ez nagyon érdekes volt, nem is tágítottam a Mami mellől, csupán a kinder tojás vonta el néhány percre a figyelmemet, de inkább arra koncentráltam, hogy mi történik a Mami körül.

Ezután még jöttünk-mentünk Mamival minden felé, de ott már nem a pocakja volt a téma. Inkább bevásároltunk, ebédet főztünk és játszottunk.
A bölcsi valahogy nem is hiányzott, jó volt a Mamival eltölteni az egész napot.
Holnap meg hármasban leszünk Apucival is, azt hiszem nemsokára meg kell osztanom őket az öcsivel, szóval igyekszem inden percet alaposan kihasználni és huncutkodni velük, amennyit csak lehet.

Puszi, Lu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése